Az igazán fontos dolog
[avagy: egy kisdiák gondolatai]
Először is köszöntök minden, az Internet e kies szegletére véletlenül vagy szándékosan idevetődött olvasót. Én is Trendkívüli vagyok, csak eddig még nem éreztem úgy, hogy nekem ide írnom kéne. Most sem érzem úgy, de a parancs az parancs. :)
Másodikként a bemutatkozásnak kéne következnie, de ez felesleges - ismeretlenek, árnyék-emberek írták az eddigi hozzászólásokat is, így nem lenne etikus, ha én azzal kezdeném, hogy 23 éves mérnök-hallgató vagyok, hiszen ez senkit sem érdekel. Téged, kedves olvasómat talán a legkevésbé - Téged csak az érdekel, hogy mi is az az igazán fontos dolog, mik kerülnek majd e blogbejegyzésbe, mik lesznek azok a gondolatok, amiket ez a valaki meg akar osztani veled...
A Blog leírása alapján egy esemény-beszámolót vársz; valamit, amit hallottam vagy láttam. De ami itt lesz, az nem velem történt esemény, azt nem hallottam, azt nem láttam... Ami itt lesz az semmi más, mint gondolatok és érzelmek... Nos, gondolataim és érzelmeim vannak, megfogalmazott mondataim még nincsenek. Nehéz dolog leírni azt, amit egy ember érez - még nehezebb mindezt úgy tenni, hogy abból az olvasó is megértsen valamit. Sőt, még nehezebb mindezt úgy tenni, hogy az írás méltó legyen a Trendkívüliek Blogjához.
Mi ugyanis Trendkívüliek vagyunk. Legalábbis, ezt szeretnénk hinni magunkról. De ezzel mindenki, mindenhol így van. Minden egyes ember úgy szeretne élni, hogy az élete folyamán azt érezze: "Különleges vagyok!" Mégis, ha környezetünket nézzük, mit látunk: fásult, fáradt, saját problémáikon túl nem látó emberi roncsokat. A roncsok között mi akarunk lenni a kivételek, ki akarunk tűnni a tömegből. De mindenkinek, a tömeg minden egyes tagjának, az összes embernek, az összes léleknek ez a célja... A kérdés innentől már evidens: ha mindenki különleges akar lenni; ha mindenki különlegesnek érzi magát, akkor a sok különleges ember között mitől vagyunk éppen MI a legkülönlegesebbek???
A válasz egyszerű: mi nem vagyunk különlegesek. Akárkivel találkoznánk szemtől szembe; akármelyik olvasónk látna minket a buszon, villamoson utazva; nem venné észre, hogy mi különlegesek vagyunk. És mégis, büszkén mondjuk magunkról, hogy igenis mi különlegesek vagyunk, mert mi vagyunk "A Trendkívüliek".
És itt a lényeg! Akkor vagyok különleges, ha van olyan ember, aki különlegesnek lát. Mivel különleges akarok lenni, ezért olyan embereket keresek, akik között különleges lehetek. Akik nem csak a tucatembert látják bennem, és akikben nem csak a tucatembert láthatom.
Különleges akarsz lenni? Mindez a barátaidon múlik. Tudatni akarod valakivel, hogy különleges? Ez csak rajtad múlik. Mert lehet valaki akármilyen átlagos személyiség, ha Te a barátodnak vallod, akkor ő az egyik legkülönlegesebb ember a világon. Mert lehet valaki akármilyen átlagosan kinéző nő, ha Te a világ legszebbjének tartod, akkor igenis ő a legszebb.
Találj valakit, akit Te különlegesnek látsz és aki különlegesnek lát téged.
Szerintem ez a legfontosabb. Én legalábbis most így látom.
Bár mit tudhat az életről egy 23 éves diák...
Címkék:
2006-06-01 12:40:00