Optimizmus!

Azt kaptam parancsba Diogenes fedőnevű barátomtól, hogy írjak már végre valami boldog dologról is, mert már elege van belőle, hogy mindig csak a pesszimista életszemléletem képzetei miatt ragadok billentyűzetet... Hát íme, optimizmus...

Nemrég eléggé padlón voltam, ekkor az egyik legfontosabb barátom a következőket írta nekem: "Végülis egészséges vagy, elvégezted a sulit, klassz munkahelyed van, a diákok kedvelnek, nem csak a diákok kedvelnek :) Sztem az életed jó irányba tart. Rengetegen próbálnak neked segíteni, felvidítani, meghallgatnak, odafigyelnek rád, és nem csak felületesen! Sokaknak fontos vagy, mindig van kire számíthatsz. Ami meg még nincs meg, azt majd az élet eléd sodorja, lehet a legváratlanabb pillanatban."

Nos, menjünk ezen végig, olyan igazi optimista nézőponttal. Egészséges vagyok. Valóban, fizikailag nincs olyan gondom, amely aggodalomra adna okot. Még képes vagyok szórakozni, jót futni egy focimeccsen, jót úszni egy kedd délután; mindkettő egy-egy olyan szórakozás, melyek könnyebbé teszik napjaimat, sőt, amelyektől jobban érzem magam.

Elvégeztem a sulit... Tudatlan olvasóimnak megsúgom, hogy ez valóban így történt, és szeptember óta már munkám is van, tanársegédként dolgozok ... Ez mind pozitívum: eljutottam odáig, hogy saját fizetésből élek (nem mintha ez a korábbiakban nem így lett volna, csak most valamivel könnyebb kijönni a diplomás fizetésből :) )... Emellett lehetőségem van olyan luxus-dolgokat csinálni, amelyekről diákként csak álmodoztam, valamint valamikor a NAGYON távoli jövőben talán lakásom is lesz, immáron nem tűnik annyira lehetetlennek az egész. Van hitem a szakmai jövőmben, ami nagyon fontos és jó dolog. Az életem szakmai-anyagi téren valóban jó irányba tart!

Vannak barátaim... Sok haverom van, barátom jóval kevesebb, de nekem bőven elég. Mind segítőkész, rendes; olyan emberek, akikért az életemet adnám. Odafigyelnek rám, vigyáznak rám, nevelnek - Diogenes egy közülük, talán a legfontosabb. Mindig van kire számítanom. Olyan emberekkel vagyok körülvéve, akikre mindig minden körülmények között számíthatok.

Vagyis mindenem megvan.

Akkor miért is nézem ilyen sötéten a világot? Higyjétek el, kedves olvasóim - lényegesen optimistább és vidámabb vagyok, mint évekkel ezelőtt. Mégis, az igazi boldogság messze áll tőlem. Hogy miért?

Egy apróság hiányzik. Egy apróság, ami a világot jelenti. Egy apróság, amely nélkül a fény helyett sokszor csak a szürkeséget látom. Egy apróság, amelyről a felül lévő bekezdésben azt írta a jóbarát: "ami nincs meg, azt majd az élet eléd sodorja" ... Egy apróság hiányzik, ami nélkül ebben nem tudok hinni. És hit nélkül az élet apró szépségeinek néha nehéz örülni.

Mert valami hiányzik...

Valaki hiányzik...

"De majd lesznek szebb napok", ugye?


Címkék: áttekintés, élet, optimizmus, pesszimizmus

2006-11-12 22:14:13